Most fáj! Fájdalom és a munka hatása
Bevallom, hogy én sem tudok mindent betartani. Engem is elkap a hév, ha sok a feladatom, ha új kihívást kapok, és akkor bizony belefeledkezek a pörgésbe.

Fájdalom és a munka | Bíró Productivity
Az elmúlt időszak tanulsága: ha váltasz, ha új feladatokat kell megoldani, akkor még jobban kell figyelni saját magadra! Talán még fontosabb, hogy előtte tudatosabban kell átgondolni, hogy mi fog változni és mit okozhat. Miért? Mert én sem tettem meg, és bizony nem figyeltem a kezdeti jelekre!
Pedig megérkezett: elkezdett fájni a vállam.
Miért pont a vállam?
Erre sokféle magyarázatot lehet adni: mert az leggyengébb láncszem most, nagy a teher a vállamon, sokat cipekedtem, 45 felett ez egyre „normálisabb”, hogy egyszer-egyszer előfordul… Ez mind igaz lehet, de mégis fáj, és elég régóta az én mértékem szerint. Már egy hete, persze először csak fájdogált egy-egy mozdulatnál, aztán belelendült, úgy igazán.
Ilyenkor nekem is eszembe jut, hogy miért pont velem? Sokat sportoltam régen (igaz mostanában nincs rá időm, csak a legszükségesebbeket teszem meg.) Először azt gondoltam, hogy úgyis elmúlik, mert időnként előfordult, hogy nem fájt annyira, aztán megint erősödött. Én nem veszek be gyógyszert, ez tény, legalábbis nagyon-nagyon ritkán, mert tudom, hogy nem az okot mulasztja el. És nem megyek azonnal orvoshoz – pedig van néhány szakértő körülöttem –, mert úgy gondolom, hogy a saját életembe én tudom a legjobban beilleszteni, amire szükségem van.
Csak apró trükköket vetettem be, többször kihúztam magam, de jegyezzük meg, hogy ez a fájdalom bizony nem fog elmúlni, ez már tudható. Kicsit máshogy próbáltam aludni. Szóval a hullámzás csak megmaradt, voltak jobb és voltak rosszabb napok. Természetesen amikor jobb volt, akkor fellélegeztem és tovább léptem. Aztán 1-2 nap és megint egy hirtelen rossz mozdulat (nem átgondolt) és jött a visítás, a sziszegés, morgás.
Most elérkezett az a pillanat, hogy nem lehet, hogy pont én ne figyeljek tudatosan magamra. Nem lehet, hogy folyamatosan stresszelem magam, és a testem, de nem teszek lépéseket a feloldásra.
Mit tehetek azelőtt még, hogy orvoshoz mennék?
Összeszedtem az eddigi tárházból azt, amit tudok, és nem félek alkalmazni:
1.) Bizony reggel át kell mozgatni magamat, tehát 10 perccel korábbra állítom be az ébresztőt. Nyújtás, lazítás, átmozgatás és néhány gyógytorna elem.
2.) Gyógynövényes krémet használok (mindenki másra esküszik, a lényeg, hogy ne legyen mellékhatása), hogy könnyebben menjenek a gyakorlatok.
3.) Nem szabad erőltetni, cél a gyógyító mozdulat.
4.) Feltettem kinesio tapaszt is! Gyönyörű türkiz kék, elég látványos lett.
5.) Még egy fontos szabály: minden nap kell mozgatni, hogy fellazuljon a begörcsölt terület, megerősödjenek az izmok és a szalagok, helyükre kerülnek a csontok és a megfelelő helyen fognak mozogni a megfelelő módon.
Vállkörzés, hajlított és nyújtott karokkal, külön-külön és egyszerre is.
Váll felhúzása, leengedés és hátrahúzása. Minden, ami váll, hát, derék gyakorlat és kivitelezhető. Ezekkel a gyakorlatokkal, nagyszerűen regenerálhatjuk, erősíthetjük vállaink, lapockáink izomzatát.
Minden mozdulatot legalább 5-ször érdemes ismételni!
+1 gyakorlat: találtam egy nagyon jó, kíméletesnek mondható gyakorlatot, ami kifejezetten jó vállfájdalom esetén. Én csak úgy hívom, hogy falhoz simulós. A fájós váll oldal irányából kell közelíteni a fal felé, szépen, lassan, araszolva felfelé csúsztatni a kezünket, a fal mellett. Falat könnyű találni, így könnyen lehet többször ismételni.
És bevetettem még az én csodafegyveremet, az óriáslabdámat. Előkotortam a sarokból és bizony, amikor a gép elé ülök, akkor rápattanok. Folyamatos mozgásban tart és újra használom nyújtásra is.
Mi köze a vállfájáshoz? Bizony sok, mert az tudjuk, hogy a fájdalom egyik érdekes tulajdonsága, hogy kisugározhat, vagyis máshol jelentkezhet, mint ahol valójában képződik.
És láss csodát, amikor tudatos, szervezett és ráhangolt hadjáratot indítottam a fájdalom ellen, akkor már másnap határozottan jobb lett a helyzet.
Ne felejts el figyelni magadra!
Inkább előzd meg a krónikus fájdalmat, már az első jelnél, apró odafigyeléssel is már jó eredményeket lehet elérni.
A munkahelyen is érdemes, sőt szükséges, óránként legalább néhány átmozgató gyakorlatot végezni.
Ha mindent bevetettél már és néhány nap elteltével sem javul, akkor irány az orvos vagy gyógytornász.
Szólj, ha segíthetek!