Parallax Testimonials

Mit mondanak rólam

  • Vannak olyan helyzetek az ember életében, amikor túl sok a nyomás kívülről, túl sok minden változik, és kétségbeesünk. Egy ilyen helyzetben találtam meg Andreát, aki pozitív hozzáállásával azonnal segített elengedni a görcsös ragaszkodásomat az általam ismert megoldásokhoz. Olyan nézőpontok felé terelt, amikkel ráakadtam a számomra legjobb megoldásokra úgy, hogy közben érezhetően könnyebben vettem az akadályokat, a mindennapi bizonytalanságokat. Az a hozzáállás pedig, amit Andreától tanultam a mai napig átsegít, ha nehezebb időszakok, komolyabb kihívások állnak előttem, pedig nem most volt részem a tanácsadásban.

    — Kovács Tamás —
  • Az Andreával való beszélgetéseink rendkívül sokat segítettek az életem azon szakaszában, amikor sok kétely és változás volt az életemben. Összeegyeztetni az iskolát a sporttal, kiegyensúlyozottan leküzdeni a mindennapokat, kialakítani egy rendszert, nem mindenkinek megy könnyedén, ahogyan nekem sem ment. Andrea ezekben a dolgokban tudott segíteni nekem a legtöbbet!

    — Végh Bence —
  • Családos emberként, régiós menedzsmenttel, nemzetközi üzletfejlesztéssel együtt járó kihívások és a magánélet összeegyeztetése különösen nehéz feladat és erős stressz faktorok. A munka és magánélet egyensúlyban tartása, külső és belső feszültségek, folyamatos változások, időmenedzsment és prioritások felállítása a mindennapi negatív stressz szintet emelik. Ennek csökkentése volt a fő mozgatórugó, amikor külső segítséget kerestem, így találtam rá Bíró Andrea elérhetőségére. Bátran állíthatom, már az első alkalommal kialakuló szimpátia, felkészültsége, tapasztalata és pozitivizmussal átitatott iránymutatása, egészségcentrikussága, jól átgondolt és hasznos segédletei már néhány hét alatt hozzásegítettek ahhoz, hogy teljesen más megvilágításban lássam az egyén a család és a munka összeegyeztethetőségét, fontossági szinteket részében és egészében egyaránt.

    — Kecskeméti Zsolt —
  • Kevés a jó szakember és még kevesebb az, aki tudását képes átadni nekünk azért, hogy kipróbált újszerű nézőpontjai által némi időt spóroljunk magunknak. A munkát Vele sem ússzuk meg, de ami ennél is fontosabb, hogy közben jól is fogjuk érezni magunkat.Az az érzékeny megközelítés és intellektus, ahogy idomul egy másik emberhez példátlan. Ha csak ülne mozdulatlanul mellettünk (amit energiaszintje révén nem tudna kivitelezni) is éreznénk, hogy valami jó történik velünk azáltal, hogy dinamikus nyugalom tölti meg azt a teret, ahol Ő van. Ha megismerjük, megtapasztaljuk, hogy a dinamikus nyugalom nem is akkora paradoxon. Olyan sokszor halljuk ezt: gondolkozz pozitívan! De könyörgöm hogyan? A hogyant már kevesen boncolgatják. Frázisokat puffogtatnak, bölcs mondatokat, sekélyes tartalmakat közölve, amiket naponta olvashatunk..de minek? Gyakorlati edzést viszont már senki nem vállal a mentoráltjával. Kivéve Őt. Ha egyszer beköltözik a mindennapjaidba, akkor már más szűrőn keresztül fogod látni azokat a dolgokat, amik ma halálba idegesítenek. Persze kezdetben ő is fel fog idegesíteni 🙂 ki szereti, ha szembesítik azzal amit nem akar hallani vagy nem akar látni? Megéri? Mindenképpen igen. Mert komolyan vesz, mert megszeret, mert fontos leszel Neki és mert fontos leszel végre Magadnak.

    — Dr. Decsi Orsolya —
  • Alapvetően nem szeretek tanácsot kapni. Túl sokszor mondták már meg nekem, hogy mi a jó és a rossz. Néha mégis úgy érzem, hogy segít megtalálni a megoldást, ha azt valakivel megbeszélem. Amikor egy ilyen beszélgetés után a probléma „magától megoldódik”, a megoldásról kiderül, hogy pofon egyszerű, és valójában már ott lapult az agyam egy rejtett zugában, sőt, az eredeti téma mellett számos egyéb dologgal kapcsolatban is hasznos ötletek bukkannak fel, akkor tudom, hogy jól választottam beszélgetőpartnert. Andrea kiválóan kérdez, hallgat, „csodálkozik” vagy éppen észrevétlenül irányít, mikor mire van szükség. Mivel ez egy ajánlás, ezért szívesen írnám, hogy „Mindenkinek szívből ajánlom Andreát, mint tanácsadót, szervezetfejlesztőt, trénert, stb…”, valójában azonban csak azoknak ajánlom, akik képesek lennének maguk is megoldani egy problémát, de segítséggel gyorsabban, jobban, hatékonyabban jutnak el a megoldásig.

    — MZ —
  • Andreát interaktív workshopján ismertem meg ahol, azonnal magával ragadott pozitív kisugárzása és egyedi stílusa. Az egyéni tanácsadása során rendkívül könnyű volt vele az együttműködés, a közös munka.A megoldandó problémát azonosította, majd izgalmas kihívássá alakította számomra.A feladatok megoldása során minden szempontot figyelembe vevő körültekintő tanácsadásban részesültem tőle.

    — Godó Mónika —
  • Én mindig azt hittem, hogy nem olyan nehéz dolog az időt és a csapatot egységben, rendben tartani, de ahogy növekszik a cégünk rá kellett ébredjek, hogy ez igenis nagyobb falat, mint képzeltem.
    Azonban Andival már az első konzultáció után teljesen új, jobb, ​hatékonyabb perspektívát találtunk, és elindultunk egy olyan úton, ami új lehetőségeket, növekedést és hatékonyabb működést ad a cégemnek! Mindenképpen megéri vele dolgozni!

    — Molnár Ferenc —
Back to Top